Pácienseink véleményei

A fiú: 11 évig viseltem szemüveget, megszoktam, megtanultam együtt élni vele. Nem is gondoltam a lézerkezelésre. A húgom is szemüveges, de Ő nem tudott megbarátkozni vele. Kontaktlencsét viselt évekig. Egyszer azt mondta: "Elegem van a kínlódásból a szemüveggel, a kontaktlencsével. Összegyűjtöttem a pénzt a lézerkezelésre, egy hét múlva megyek. Próbáltam lebeszélni, de hiába. Egy hét múlva én kísértem el a lézerkezelésre. A húgom kezelése jól sikerült, minden rendben volt. És pár hét múlva azt látom, hogy a húgom egyre kevesebbet gubbaszt otthon, uszodába megy, aerobicra jár, új ismerősei vannak. Megváltozott, sokkal közvetlenebb, barátságosabb lett mindenkivel. Bevallotta, hogy mióta nem kell a kontaktlencsével bajlódnia, szivesebben jár sportolni, nem kell szégyellnie szemüvegességét, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozattabb. Összeszedtem a bátorságomat és két hónap múlva én is elvégeztettem a lézerkezelést.

A lány: A kontaktlencsét sajnos csak két-három óráig tudtam viselni, ezért szinte mindig szemüvegben voltam. A kislányom születése után sok bosszúságot okozott a szemüveg. Amikor lehajoltam hozzá, örökké lecsúszott. Amikor felvettem őt, összemaszatolta, lerángatta rólam, kétszer össze is tört. Amikor viszszamentem dolgozni, még rosszabb lett a helyzet. Nem tudtam sminkelni, örökké elhagytam és a munkámban is zavart. Végül eldöntöttem, a lézerkezelés lesz a megoldás. Jól döntöttem, a lézerkezelés valóban remek megoldás! Egész nap jól látok, nem kell keresgélni a szemüveget, látom hányas autóbusz jön, ki integet az utca túloldalán. Egyszerűen minden könynyebb, kényelmesebb, egyszerűbb otthon, útközben és a munkahelyemen is.